Történelmi regény, oknyomozó dokumentumregény, családregény. Isonzótól Treblinkáig, halálvonatokkal, üldözötten, rabul ejtve s kódorogva, vagy meghúzódva s a tudatlant játszva, avagy korbáccsal a bőrkesztyűs kézben – s onnét a mába, melynek békés felszíne alatt még mindig ott rejlenek bedobozolva, bürokratikus módon eltüntetve vagy a feledés meg a hallgatás zavaros vizébe fojtva a történelmi (és persze személyes) vétkek.
Daša Drndić horvát írónő dokumentarista eljárással, tényfeltáró és oknyomozó módszerrel szánt keresztül a huszadik századon. A goriziai Tedeschi család történetének szálai földrajzilag és történelmileg is messzire ágaznak. Haya Tedeschi Goriziában, öregkorában jár utána a saját életének, keresvén egyetlen fiát, akit öt hónapos korában elraboltak tőle. Antonio Tedeschi Hans Traube néven és személyében növekedett fel valahol Németországban, miután az egyik Lebensborn-házból, vagyis gyerekátnevelő-intézetből örökbe adták, hogy rendes német férfi váljék belőle. Ötvenen túl értesül csak arról, hogy nem az, akinek hiszi magát, s feltárul előtte a szüleiktől elrabolt és a Harmadik Birodalomban árjásított európai zsidó gyerekek sorsa. Megtudja, hogy az apja vérmes náci volt, aki a Sonnenstein nevű „eutanázia-központban” kezdte karrierjét.
Rájön, hogy a saját titkai és válságai egyúttal a történelmi hazugságok és álságok.
Ezeket leplezi le a bátor horvát írónő hideg szenvedéllyel és morális indulattal írt regénye, mely egyúttal kutatás is, és konkrét bizonyítási eljárás. Magja azonban drámai. Haya Tedeschi és fia, Hans/Antonio végül, 62 év után, találkoznak. A napsugár azonban fogva maradt valahol a történelem fekete dobozában. Értheti-e egymás nyelvét anya és fia?
